Kárpát-medencei imanap
Tizenegyedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A liturgiát az idén a Dunántúli Református Nőszövetség állította össze.
Tizenegyedik alkalommal szervezik meg december első vasárnapján a Kárpát-medencei imanapot. A liturgiát az idén a Dunántúli Református Nőszövetség állította össze.
2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz. Egyebek között ebben állapodtak a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői a testület XV. plenáris ülésén csütörtökön Budapesten. A dokumentumban a december 11-i romániai parlamenti választásokon való minél nagyobb részvételre és az RMDSZ magyar összefogás listájának támogatására biztatják az erdélyi magyarokat.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel további egy évig, azaz jövő év végéig lehet fizetni – közölte a jegybank az MTI-vel.
Öt ukrán férfi embertelen körülmények között csempészett a 27 migránst az M86-os főúton. Vas megyében emelnek vádat ellenük.
Ismeretlen tettesek feketére mázolták a búzásbesenyői helységnévtábla magyar feliratát, a Nyárádszeredához tartozó Székelymoson helységnévtábláját pedig piros festékkel kenték le.
Az éjjeli havazás miatt 63 ezer háztartás áram nélkül maradt Lengyelországban, a hó és az erős szél faágakat tört le és áramvezetéket rongált meg, a tűzoltókat több mint 1200-szor riasztották – jelentette péntek reggel a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízió.
Az orosz visszahívás a 2010 augusztusa és 2016 májusa között értékesített BMW X3 F25 és az BMW X4 F26-os modellekre vonatkozik.
Az amerikai képviselőház elsöprő, kétpárti többséggel fogadott el szerdán egy új hírszerzési törvényt, amely egyebek mellett egy Oroszországgal foglalkozó bizottság létrehozását is javasolja.
Magyar Emigrációs és Diaszpóra Központ jöhet létre, külön hangsúly kerül az oktatás fejlesztésére – többek között ezt tartalmazza a Magyar Diaszpóra Tanács zárónyilatkozata, amelyet a testület szerdai budapesti ülésén fogadtak el a résztvevők.
A magyar fővárosban tevékenykedő diplomáciai missziók és nemzetközi szervezetek részvételével rendeztek jótékonysági vásárt november 27-én Budapesten.
End of content
End of content