Az elsőfokú ítélet szerint ki kell helyezni a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblát
A Kolozs megyei törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
A Kolozs megyei törvényszék kedden meghozott elsőfokú ítélete szerint magyar nyelven is ki kell írni Kolozsvár nevét a város bejáratainál.
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba – írta kedden a Bild című német lap.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ötödik alkalommal szervezte meg a Házasság Hete záróeseményeként február 18-án a Családi Napot Budapesten, az Országházban. Erre a színvonalas rendezvényre nemcsak Magyarországról, hanem Felvidékről, Vajdaságból, Erdélyből és Kárpátaljáról is érkeztek családok.
A tavasz biztos közeledtét jelzi, amikor megjelenik a kertekben vagy az erdőkben a hóvirág.
Idén csaknem 1,4 millió gyereket fenyeget éhhalál négy országban, Nigériában, Szomáliában, Dél-Szudánban és Jemenben – figyelmeztetett helyi idő szerint hétfőn New Yorkban az ENSZ gyermekalapja (UNICEF).
Legalább hárman meghaltak és tízen megsérültek egy észak-pakisztáni öngyilkos merényletben.
Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen.
Hétfőtől nyújthatják be pályázatukat azok a magyarországi városok, amelyek el szeretnék nyerni az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet.
Sosem szabad elfelejteni, ami a Gulágra hurcoltakkal történt – emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az emlékév zárásához és a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó rendezvények hétfőn megnyitóján Budapesten.
Jabar al-Luaibi iraki olajügyi miniszter azt mondta, hogy a legújabb kutatások alapján az ország olajkészlete 153 milliárd hordó (1 hordó=159 liter), az eddig becsült 143 milliárd hordó helyett.
End of content
End of content