Tehetséggondozó program indul a Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiatalok számára
A Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiataloknak szánt tehetséggondozó program elindításáról számoltak be a program szervezői hétfőn Kolozsváron.
A Kolozsvár vonzáskörében élő magyar fiataloknak szánt tehetséggondozó program elindításáról számoltak be a program szervezői hétfőn Kolozsváron.
Tizenkilenc megyében voltak éjjel házkutatások Franciaország valamennyi nagyvárosa körül.
Oroszország beleegyezett az Ukrajnának nyújtott, decemberben lejáró 3 milliárd dolláros orosz hitel átütemezésébe – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn.
Két ember ellen terrorcselekményben és terrorszervezet tevékenységében való részvétel miatt emelt vádat a belga ügyészség – közölte hétfőn a szövetségi vádhatóság.
Ötödik alkalommal írták ki idén a „Könyvtár, ami összeköt” – Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése című programot, melyet azzal a céllal hirdettek meg, hogy támogassák a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzését, tapasztalatcseréjét és szakmai együttműködését. Az Országgyűlés elnöke, Kövér László által kiírt pályázatra Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna könyvtárosai jelentkezhettek.
Legkevesebb 129 halottja és 200 sebesültje van a péntek esti párizsi terrortámadásoknak, 80 ember állapota súlyos. A párizsi rendőrfőnök azt mondta, valamennyi támadó halott, de még nyomoznak az esetleges cinkosok és segítők után. A francia államfő az Iszlám Állam által elkövetett háborús tettnek nevezte a merényleteket.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) „filléres” akciót indított az éhező szíriai gyerekek megsegítésére az okostelefonok használói körében, akik egy érintéssel elláthatják ennivalóval a fiatal menekülteket – jelentette be New Yorkban a világszervezet szóvivője helyi idő szerint még csütörtökön.
November 15-éről, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának napjáról 2015-től – a magyar parlament döntése értelmében – A Magyar Szórvány Napjaként emlékezünk meg. Vasárnap a közmédia méltó módon állítja fókuszba csatornáin a szórvány magyarság sorsát.
Örömeikről és nehézségeikről is beszámoltak egymásnak a Kárpát-medence református egyházainak vezetői a Generális Konvent elnökségének november 10-11-én Balatonfüreden megszervezett tanácskozásán.
Kárpátaljai résztvevői is voltak a Budapesti Demográfiai Fórumnak, melyet 2015. november 5–7. között rendeztek meg azzal a céllal a magyar fővárosban, hogy bemutassák az európai népesedési folyamatok család-, gazdaság-, foglalkoztatáspolitikai és migrációs összefüggéseit.
End of content
End of content