Román külügyminisztérium: semmi nem indokolja a román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát
A román külügyminisztérium szerint semmi nem indokolja az épp 19 évvel ezelőtt Temesváron aláírt román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát.
A román külügyminisztérium szerint semmi nem indokolja az épp 19 évvel ezelőtt Temesváron aláírt román-magyar alapszerződés felülvizsgálatát.
A „Málenkij robot” című kiállítás szeptember 12. és 30. között látható a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán – tájékoztatta szerkesztőségünket Véghseő Tamás, az intézmény rektora.
Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát, de sérülésekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír.
Harminc napra zárták le a röszkei határátkelőhelyeket – erősítette meg az M1 aktuális csatornának Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pintér Sándor belügyminiszter döntését szerda délután.
Felfegyverzett migránsok támadták meg a Röszke 2 közúti átkelőt szerda délután, bedöntötték a kerítést, a helyszínen rendőrök tartják vissza a magyar területre betörni próbálókat – közölte a délután fél hatkor a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.
Óriásplakátokat helyezett el a Fontos Vagy! mozgalom Nyitra városában, ahol kilenc évvel ezelőtt megverték Malina Hedviget. A plakátok három nyelven hívják fel a figyelmet a Hedviget ért igazságtalanságra, és egy hónapig állítanak tükröt a vétkeseknek és cinkosaiknak.
Száz fakeresztet állítottak fel a Bukarestben tervezett óriásmecset ellenzői azon a telken, amelyet a román kormány bocsátott a muzulmán egyház rendelkezésére mecsetépítés céljából – jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.
Legfrissebb jelentések szerint legalább huszonkét ember, köztük négy gyermek a tengerbe fulladt kedden a török partok közelében, mert egy menekülteket szállító hajó elsüllyedt az Égei-tengeren Törökország és Görögország között.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden.
Több mint 23 ezer lejt (mintegy 1,6 millió forintot) adományoztak a Kolozsvári Magyar Napok résztvevői a kárpátaljai magyar iskolás gyermekeknek – közölte hétfőn a magyar napok sajtószolgálata.
End of content
End of content