Megkezdődött a Nemzetek Sajtversenye
Idén már 17 ország vesz részt a Nemzetek Sajtversenyén, amelynek selejtezője hétfőn kezdődött Budapesten.
Idén már 17 ország vesz részt a Nemzetek Sajtversenyén, amelynek selejtezője hétfőn kezdődött Budapesten.
Recep Tayyip Erdogan török államfő hivatalosan is bejelentette hétfő este, hogy előre hozott parlamenti választásokat rendeznek az országban.
Az elmúlt napok feszültségei, a kölcsönös fenyegetések után hétfőn megállapodás született a két Korea között a háborús veszély elhárításáról – jelentette be a dél-koreai elnöki szóvivő.
Szerdán hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a közel 8200 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Iskolaszerekkel, beiskolázási utalványokkal és élelmiszercsomagokkal járul hozzá az iskolakezdéshez a Katolikus Karitász – jelentette be a szervezet országos igazgatóhelyettese vasárnap az M1 aktuális csatorna műsorában.
Több, legalább hét ember meghalt egy angliai légi parádén, Sussex grófságban, ahol lezuhant egy repülőgép – közölte a rendőrség.
Áttörte a rendőrkordont és bejutott Macedóniába több ezer bevándorló Görögországból szombaton, miután a rendőrök villanógránátokkal hasztalan próbálták feltartóztatni a tömeget.
Obama elnök utasítására kormányzati segítségben részesítik a térséget.
Valóságos hősként ünneplik Franciaországban és az Egyesült Államokban is azt a három férfit – köztük két amerikai katonát – , akik péntek este ártalmatlanná tették a francia szuperexpresszen lövöldöző és három személyt megsebesítő támadót.
A „terrorizmus nyílt támogatásával” vádolta meg a BBC brit közszolgálati televíziót a török kormány, amiért riportot közölt a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű lázadószervezetnek az Iszlám Állam (IÁ) terrorcsoport ellen harcoló fegyvereseiről.
End of content
End of content