Kárpátaljai előadók a tusványosi szabadegyetemen
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 26. alkalommal rendezte meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet július 21–26. között az erdélyi Tusnádfürdőn.
A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány 26. alkalommal rendezte meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet július 21–26. között az erdélyi Tusnádfürdőn.
Felvidéki Vágta néven az idén először lesz a Nemzeti Vágtának szlovákiai előfutama is – jelentették be a szervezők a rendezvény részleteit ismertető sajtótájékoztatójukon a versenynek otthont adó Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) kedden.
Erdélybe érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítás, amely elsőként Csíkszeredában tekinthető meg.
Az izraeli rendőrség és határőrség egységei kedd hajnalban összecsaptak két, lerombolásra ítélt épületet védő telepes fiatalok százaival Ciszjordániában – közölte az izraeli média.
Egy harmadik mesterséges vízi út megásása veszi kezdetét egy nappal az új Szuezi-csatorna augusztus 6-i megnyitója után – adta hírül hétfőn az egyiptomi sajtó.
A haris nyerte el a 2016-os év madara címet hétfőn zárult internetes szavazás eredményeként – tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-t.
Észak-koreai illetékesek azzal fenyegetőztek hétfőn, a koreai háborút lezáró tűzszünet évfordulója alkalmából, hogy egy újabb háború után nem maradna életben amerikai, aki aláírhatná a megadást.
Porkoláb Imre ezredes lett a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) pentagoni képviselője. A washingtoni posztot júliustól betöltő összekötő tiszt az MTI-nek adott interjúban kiemelte, hogy e rendkívül nagy presztízsű beosztást eddig csak befolyásos nagy nemzetek katonái, például franciák, britek töltötték be. Porkoláb Imre azt mondta, megbízatása a Magyar Honvédség számára is hatalmas elismerést jelent.
Az észak-olasz kisváros, Bagnolo Mella polgármestere arra szólította fel a lakosokat, anyagi juttatás fejében se fogadják be a menekültkérelemmel érkező bevándorlókat.
Szilvay Kornél tűzoltóparancsnok születésének 125. évfordulója alkalmából újabb emlékérmével bővül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozata – olvasható a jegybank honlapján.
End of content
End of content