A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el a lengyel szejm
A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el csütörtökön a lengyel szejm.
A biológiai nem jogi elismertetését megkönnyítő törvényt fogadott el csütörtökön a lengyel szejm.
Egyiptomban legalább 19-en meghaltak egy hajószerencsétlenségben a Níluson – közölte az egyiptomi belügyminisztérium.
Megnyitotta kapuit a debreceni Nagyerdőben a Campus Fesztivál szerdán. A nulladik napon még nem üzemel minden programhelyszín, de a zenei felhozatal máris rendkívül erős: búcsúzik Debrecentől a Heaven Street Seven, „hazalátogat” Szabó Balázs, és nagy koncertet ad a Vad Fruttik – közölte a nyitás után az MTI-vel a fesztivál sajtófőnöke.
A hét végén tesztelik először hajók az új Szuezi-csatornát, amelyet augusztus 6-án nyitnak meg a tengeri forgalom előtt – jelentette honlapján az al-Ahrám című egyiptomi állami napilap kedden.
Múzeum- és szoboravatással emlékeztek meg szerdán a norvég fővárosban az Anders Behring Breivik által négy évvel ezelőtt elkövetett terrortámadás áldozatairól.
Két ember meghalt és mintegy húsz megsérült szerda reggel egy vonatbalesetben Észak-Morvaországban. Négy sérült állapota életveszélyes – közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter.
A holokausztra emlékeztető újabb hetvenhét macskakőhöz hasonlító betonkockát – úgynevezett botlatókövet – helyeznek el a napokban ötvenhat magyarországi helyszínen a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és civilek szervezésében.
Az Iszlám Állam – leszámítva az internetkávézókat – egész Rakkában betiltotta a világháló használatát – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet.
Felvidéki és vajdasági magyar képzőművészek csoportos kiállítása nyílik pénteken Révkomáromban, a Limes Galériában. A tárlaton szereplő 26 szlovákiai és 28 szerbiai magyar művész alkotásait később Zentán, majd Szabadkán mutatják be – tájékoztatta a kiállítás művészeti menedzsere az MTI-t.
Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfőn abban állapodtak meg, hogy a tagállamok önkéntes alapon összesen 54 760 menekültet és menedékkérőt fogadnak be a konfliktuszónákból, illetve abból a két uniós tagállamból, ahová a legtöbben érkeznek – közölte a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg uniós képviselete.
End of content
End of content