Via Nova már Tajtin is
A május sem telhetett el anélkül, hogy ne alakult volna új alapszervezete a Via Novának. Az ifjúsági szervezet egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, amit bizonyít, hogy újabb és újabb csatlakozni kívánók jelentkeznek.
A május sem telhetett el anélkül, hogy ne alakult volna új alapszervezete a Via Novának. Az ifjúsági szervezet egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, amit bizonyít, hogy újabb és újabb csatlakozni kívánók jelentkeznek.
Elfogadásra javasolja a román szenátus kulturális bizottsága azt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítaná november 13-át – tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
Hatos erősségű földrengés miatt legalább 145 ember rekedt Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsán a malajziai Borneó szigetén, többen megsérültek.
Elutasította Juraj Draxler szlovák oktatásügyi miniszter azokat a magyar tannyelvű iskolákat érintő követeléseket, amelyeket a felvidéki magyar pedagógusok küldöttsége terjesztett a tárcavezető elé a csütörtökön Pozsonyban tartott találkozó során.
Romániában a „Trianoni Békeszerződés Napjává” nyilvánítanák június 4-edikét, és kötelezővé tennék, hogy a közigazgatási intézmények országszerte megünnepeljék Erdély Romániához csatolásának évfordulóját: az erről szóló törvénytervezetet a 171 tagú szenátus több mint fele, 90 szenátor aláírta – közölte csütörtökön a kolozsvári Transindex hírportál.
A környezetvédelmi világnap alkalmából péntektől vasárnapig autómentes parkká változik a Városliget, zöld és civil szervezetek veszik birtokba a lezárt Kós Károly sétányt, ahol ingyenes családi és gyerekprogramokkal, valamint koncertekkel várják a közönséget.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának közleménye
gyelőre nincs ok arra, hogy az Európai Unió enyhítse az Oroszországgal szemben az ukrajnai katonai fellépés miatt elrendelt szankciókat – vélekedett Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának társelnöke szerdán, újságírókkal beszélgetve.
Melinda Gates az összeg megduplázását Brüsszelben jelentette be, ahol arról próbálta meggyőzni az európai vezetőket, hogy prioritásként kezeljék a nők és gyermekek éhezése elleni küzdelmet.
Egyetlen nemzetrészt sem adunk fel és egyetlen nemzetrésznek a feladásához sem asszisztálunk – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a nemzeti összetartozás napján, csütörtökön a fővárosi Magyarság Házában.
End of content
End of content