Vádat emeltek egy amerikai demokrata szenátor ellen
Korrupció miatt vádat emelt szerdán az amerikai igazságügyi minisztérium Robert Menendez New Jersey-i szenátor, a külügyi bizottság rangidős demokrata tagja ellen.
Korrupció miatt vádat emelt szerdán az amerikai igazságügyi minisztérium Robert Menendez New Jersey-i szenátor, a külügyi bizottság rangidős demokrata tagja ellen.
A torinói Keresztelő Szent János-székesegyházban őrzött leplet június 24-ig láthatják az érdeklődők, eddig 900 ezren jelentkeztek előzetesen – közölte szerdán Cesare Nosiglia, a város érseke.
Nagycsütörtök estével kezdődik a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap a katolikus egyházban.
Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre” készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői.
A fiatal gazdákat hozza helyzetbe az új vidékfejlesztési program – hangsúlyozta a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke kedden Tapolcán.
Majdnem fél évvel az októberi választások után megalakult Bosznia-Hercegovina új kormánya, amelynek összetételét kedden a szarajevói képviselőház is megszavazta.
Ujjlenyomattal történő azonosítást tesz lehetővé és elektronikus aláírásra is alkalmas lesz az új e-személyi, amelyet jövő januártól vezetne be a kormány – írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
Németország és Franciaország Olaszországgal együttműködve pilóta nélküli repülőgép fejlesztésébe kezd – jelentette be a német kancellár és a francia államfő kedden Berlinben a német-francia kormánykonzultáció után.
Visszatért a tél Csehországba: a cseh-német határvidéken sűrűn havazik és a helyenként óránkénti több mint 100 kilométeres szél fákat, villanyoszlopokat csavart ki, komoly fennakadásokat okozva a közúti és a vasúti forgalmat.
Gazdag folklórprogrammal, palóc gasztronómiával és népszokásokkal, locsolkodással, koncertekkel várják a vendégeket a Hollókői Húsvéti Fesztiválra szombattól hétfőig – tájékoztatta az MTI-t a szervező Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn.
End of content
End of content