A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeznek
Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján.
Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján.
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Lemázolta Vasil Bilaknak, az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártja magas rangú vezetőjének a hétvégén leleplezett mellszobrát két szlovák aktivista, akik a tavaly elhunyt politikus szülőfalujában állított emlékműre a „disznó” feliratot festették.
Nem halasztják el Indonéziában azoknak a halálraítélteknek a kivégzését, akiknek a többségét kábítószer-kereskedelem bűntettében találtak vétkesnek – jelentette ki kedden Joko Widolo, a délkelet-ázsiai szigetország elnöke.
Huszadik alkalommal rendezi meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) Komáromi Területi Választmánya a Komáromi Pedagógiai Napokat, melyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés övez: a rendezvénysorozat ünnepi megnyitóján száznál is több felvidéki magyar óvópedagógus, nevelő, tanító, alap- és középiskolai tanár vett részt, az egyes képzéseken résztvevők száma azonban az ezret is meghaladja.
Ötszázötven produkció jelentkezett az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedője, a Fölszállott a páva című műsor harmadik évadára.
A korábbiaknál jóval praktikusabb irányelveket fogalmazott meg a gyerekek helyes iskolai és otthoni étkeztetéséről az Amerikai Gyermekgyógyászok Társasága.
Az első tesztekből ítélve hatásos az ebola ellen japán kutatók által kifejlesztett Favipiravir nevű gyógyszer, ezért szerte Nyugat-Afrikában hozzáférhetővé kell tenni az orvosságot – közölte a gyógyszer hatékonyságát Guineában tesztelő egészségügyi szövetség, az ALIMA.
Verselők, vizuális művészek és az elektronikus zene képviselői tartanak közös szabadtéri produkciót hétfőn este Kolozsváron Mátyás király szülőháza előtt, az uralkodó születése 572. évfordulóján.
Megalakult a Magyar Gyerekkönyv Fórum írók, illusztrátorok, könyvtárosok, pedagógusok, kiadók, összesen 110 alapító tag jelenlétében.
End of content
End of content