Kína tengeri megfigyelő hálózatot épít
Kína tengeri megfigyelő hálózat kiépítésébe kezd, hogy tengeri hatalmi státusát ezzel is megtámogassa – írta a China Daily című angol nyelvű napilap pénteken.
Kína tengeri megfigyelő hálózat kiépítésébe kezd, hogy tengeri hatalmi státusát ezzel is megtámogassa – írta a China Daily című angol nyelvű napilap pénteken.
Megállapodás született az Európai Unió állam-, illetve kormányfői között arról, hogy sürgősen fel kell állítani az Európai Stratégia Beruházási Alapot – közölte az Európai Tanács első munkaülésének végeztével csütörtök este Donald Tusk, a testület elnöke.
Megváltozik az élet március 15-től Magyarországon. Az Országgyűlés elfogadta a vasárnapi pihenőnapról szóló törvényt.
Gabriel García Márquez Nobel-díjas író arcképével ellátott pénzt bocsát ki a kolumbiai nemzeti bank – erről döntött a dél-amerikai ország parlamentje keddi ülésén.
Az ukrán Donbasz Ipari Szövetség (ISD) bejelentette, hogy újraindította a nyers acéltömbök gyártását magyarországi és lengyelországi gyáraiban, azaz a dunaújvárosi Dunaferr acélműnél és a Huta Czestochowánál.
Mintegy 150 ember gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön a Kovászna megyei prefektus épülete előtt hétfőn és tiltakozott az ellen, hogy a megye prefektusa bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt.
A szlovák belügyminisztérium 2015-től visszaadja az állampolgárságot azoknak, akiket a szigorú törvény értelmében másik állampolgárságuk miatt fosztott meg attól – írja a TASR hírügynökségre hivatkozva a Slovak Spectator.
Idén, második alkalommal ítélték oda az MTVA Kós Károly Kollégium Médiadíját. A kitüntetéssel a májusban elhunyt Bornemissza Eszter életművét jutalmazták, a díjat férje, Balogh József vehette át.
A karácsony vallási és egyben családi ünnep; a szeretet szimbóluma. A feldíszített fa alá a közmédia is elhelyezi ajándékát: színvonalas közvetítésekkel, összeállításokkal, filmekkel szerez örömet nézőinek és hallgatóinak.
A határon átnyúló együttműködési program keretében 23 millió eurós, mintegy 7 milliárd forint összegű forrást fordíthat idegenforgalmi fejlesztésre Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna egymással szomszédos térsége a következő években – ezt Ruszinkó Ádám, a turizmusért felelős helyettes államtitkár közölte hétfőn Nyíregyházán, ahol az egyik nyertes pályázat megvalósításáról tartottak sajtótájékoztatót, illetve konferenciát.
End of content
End of content