Javult a magyarok nyelvtudása
Öt év alatt 12 százalékkal nőtt az idegen nyelveket beszélők aránya Magyarországon – írja keddi számában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal felmérésére hivatkozva.
Öt év alatt 12 százalékkal nőtt az idegen nyelveket beszélők aránya Magyarországon – írja keddi számában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal felmérésére hivatkozva.
Hetvenéves korában meghalt Joe Cocker világhírű brit-amerikai rock- és bluesénekes, dalszerző – jelentette be hétfőn Barrie Marshall, a zenész ügynöke.
Az ukrán válság ellenére a lengyelek döntő többsége biztonságban érzi magát, és jobban tart a negatív belpolitikai és társadalmi jelenségektől, mint a külső fenyegetéstől, amelyet számukra évek óta Oroszország jelent – derült ki a lengyel nemzetbiztonsági hivatal megrendelésére készített, hétfőn közzétett közvélemény-kutatásból.
A romániai kulturális minisztérium rendelete értelmében 2015 végéig a kisebbségek nyelvén is feliratozni kell azokat a műemlékeket, amelyek az érintett kisebbség kulturális örökségéhez tartoznak.
Megnyílt a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának megújult állandó kiállítása, valamint új bejáratot avattak a Királypincében pénteken.
Klaus Iohannis ötven évre tervezné meg az ország jövőjét.
Ismét megünnepelték a nemzet karácsonyfájánál az ópusztaszeri Magyarok Karácsonyát december 19-én. A rendezvény évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését.
Zenével, szórakoztató műsorokkal, remek filmekkel és gondolatébresztő visszatekintésekkel zárják 2014-et a közmédia csatornái. Kicsik és nagyok most egyaránt találhatnak kedvükre valót.
Újrafotózott régi képeslapok szerepelnek a Százszorkép Kiadó új erdélyi falinaptárában. A dokumentumértékű kiadványba a régi felvételeket Balázs D. Attila, az Erdély Anno 1895-1944 album szerzője válogatta több ezer antik levelezőlap közül.
Mintegy 1200 hátrányos helyzetű gyermeket lát vendégül az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vasárnap a Magyar Állami Operaházban.
End of content
End of content