Heves esőzések Romániában
Több száz falut kellett kiüríteni Romániában a heves esőzések és az áradások miatt.
Több száz falut kellett kiüríteni Romániában a heves esőzések és az áradások miatt.
Minőségi magyar élelmiszereket, hagyományos kézműves termékeket, a kultúra értékeit bemutató Hungarikum fesztivál nyílt csütörtökön Szegeden.
Csütörtöktől majdnem másfél millió török állampolgárságú lakos vehet részt a voksoláson.
Várhatóan augusztus végén indulnak a diplomamentő program első képzései, amelyekre eddig már csaknem 29 ezren jelentkeztek. A program olyanoknak nyújt majd segítséget, akik sikeres államvizsgán vannak túl, de nem kapták meg a diplomájukat.
A XXV. Bukovinai Találkozások pénteken kezdődő, bonyhádi programján ezúttal nyolc ország hagyományőrző együttesei vesznek részt.
Előzetes megállapodás született kedden az Európai Unió tagállamainak nagykövetei között az Oroszországgal szemben bevezetendő széles körű gazdasági szankciókról – közölték diplomáciai források. További, az orosz energetikai, hadiipari és pénzügyi szektort érintő amerikai szankciók bevezetését jelentette be kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök, ugyanakkor cáfolta, hogy az Egyesült Államok egy újabb hidegháborúban állna Oroszországgal.
Szakcsi Lakatos Béla világhírű dzsesszzenész és Kathy-Horváth Lajos hegedűművész, zeneszerző a 100 Tagú Cigányzenekar néhány tagjának kíséretében ad koncertet a cigány holokauszt áldozatainak emlékére csütörtök este a budapesti Holokauszt Emlékközpontban.
Az erdélyi Szék-helyek.ro híreiből válogattunk.
Megkezdődött a Kárpát-medencei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok találkozója hétfőn Gödöllőn.
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság hétfőn semmissé nyilvánította a Virginia államban az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat. Az ügyben a jövő év elején az amerikai legfelsőbb bíróság mondhatja majd ki a végső szót.
End of content
End of content