Szeptember 27. – Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27. az idegenforgalom világnapja, melyet 1980 óta az Idegenforgalmi Világszervezet határozata alapján ünnepelnek szerte a világban.
Szeptember 27. az idegenforgalom világnapja, melyet 1980 óta az Idegenforgalmi Világszervezet határozata alapján ünnepelnek szerte a világban.
A tiszta hegyek napja Ez a nap a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet számos más világnap mellett.
Folytatódik a közmédia Ég, föld, férfi, nő című országjáró sorozata: október 4-től Weisz Fanni hallás sérült modell, esélyegyenlőségi aktivista és Nagy Sándor műsorvezető kalauzolja a nézőket kevésbé ismert magyar tájakon és határon túli vidékeken az M1 műsorán.
Ismét megrendezik a Nagy Diák IQ-teszt elnevezésű versenyt, amelynek három fordulójában középiskolások és egyetemisták mérhetik össze intelligenciaszintjüket.
Kőrispatak tizedszer ad otthont színjátszótáborának.
Rendkívüli ülést tart pénteken a brit parlament annak megvitatására, hogy Nagy-Britannia bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet elleni nemzetközi hadműveletbe.
A cél: csak annyi veszélyes széndioxidot kibocsátani, amennyit a Föld fel tud szívni.
Látványos fizikai és kémiai kísérletek, távcsöves csillagászati megfigyelés és örökmozgó-építés is várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, amelyet pénteken rendeznek meg országszerte 101 intézményben.
A Krím félsziget vezetése ultimátumot szabott a medzslisznek, az ottani tatárok képviseleti szervének, hogy az orosz törvényeknek megfelelően vétesse magát nyilvántartásba – írta a Vedomosztyi című orosz napilap kedden.
Nagyjából ötezer kenyérfát fognak elültetni a következő hat hónap során a jamaicai iskolák területén az éhezés elleni harc és a diákok étkeztetési programjának támogatása jegyében.
End of content
End of content