34 bányász rekedt a föld alatt Boszniában
A vájárok földrengés következtében ragadtad a mélyben, az információk szerint jól vannak és elegendő levegőhöz jutnak.
A vájárok földrengés következtében ragadtad a mélyben, az információk szerint jól vannak és elegendő levegőhöz jutnak.
Egyetlen jeggyel 27 budapesti színház mintegy 300 programja közül válogathatnak az érdeklődők a Színházak éjszakáján, amelyre szeptember 20-án déltől másnap hajnalig várják a közönséget.
Ismeretlenek megrongálták a Hargita megyei Siménfalván és a hozzá tartozó falvakban a kétnyelvű táblákon szereplő magyar helységnév-feliratokat – közölte csütörtökön a Székelyhon.ro hírportál.
A Határon Túli Magyar Irodalom Napjait október 6. és 8. között rendezi meg a székesfehérvári Vörösmarty Társaság – közölte a társaság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szentpétervár központjában számítógépes kalózok az ukrajnai konfliktus kapcsán háborúellenes jelszavakat helyeztek el csütörtökön egy ház falán lévő óriás méretű elektronikus reklámtáblán.
A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék őshonos szőlőjéből készített bor, a furmint lesz a főszereplő a mádi borünnepen, amelyet pénteken és szombaton tartanak.
A NATO a walesi Newportban ma kétnapos csúcstalálkozót kezd, amelynek a kiemelt témája az ukrán-orosz konfliktus.
Az első Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával indul a Hagyományok Háza őszi évada: a Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közös rendezvény pénteki, zárt körű szakmai napja után szombaton családi programok, kézműves foglalkozások, hangszerbemutatók és a több mint 40 éves táncházmozgalom legkiválóbb zenekarai várják a látogatókat Szentendrén.
Hatvanhat magyar termék és szolgáltatás kapta meg az idén a Magyar Termék Nagydíjat, a pályázatot kiírók tanácsa nyolc nívódíjat ítélt oda, és tíz szervezet adományozott különdíjat. Az elismeréseket szerdán adták át az Országházban rendezett ünnepségen.
Ausztria kiáll az ukrajnai konfliktus békés rendezése mellett, és minden erejével azon van, hogy csökkentse a válságnak az osztrák gazdaságra gyakorolt hatását.
End of content
End of content