Alakulóban az új magyar kormány
Kedden elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. A bemutatkozást követően a bizottságok véleményükről írásban tájékoztatják az Országgyűlést.
Kedden elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. A bemutatkozást követően a bizottságok véleményükről írásban tájékoztatják az Országgyűlést.
A Duna Televízió Zrt. az erdélyi Torockón június 6-án nyitja meg kulturális központját, a Duna Házat. Az avatás gazdag kulturális programmal társul.
Székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület.
Június 2-án ismeretlenek felgyújtottak több keresztény tulajdonú üzletet Felső-Egyiptomban, egy kopt fiatal elleni per kezdete előtt, amelyet azért indítottak, mert állítólag becsmérelte az iszlám vallást – jelentették egyiptomi sajtóforrások.
A Parlament négy évvel ezelőtt, május végén az elsők között fogadta el a 2010. évi XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
A világörökség részének ajánlja a nemzetközi temetkezési kultúrával foglalkozó világszervezet (FIAT-IFTA) a magyar kopjafejfás temetőket; erről a szervezet közgyűlése döntött a németországi Düsseldorfban megtartott ülésén.
A délvidéki szórványt összefogó Nagybecskerek 150 általános iskolát végzett magyar diáknak kínál továbbtanulási lehetőséget anyanyelven, egy gimnáziumi és öt szakközépiskolai osztályban.
A NATO-tagállamok az Ukrajnán belüli polgárháborús helyzet békés, politikai eszközökkel történő megoldására, a konfliktus tárgyalásos rendezésére törekednek – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter magyar újságíróknak adott nyilatkozatában.
Újabb színfolttal gazdagodott Hévíz idegenforgalmi kínálata. A horvát-magyar határon átnyúló program jóvoltából olyan, harminc bicikliből álló közösségi kerékpárrendszert indítottak el, amit – legalábbis az őszi hónapokig – bárki ingyen igénybe vehet a városon belül.
A jövő héten kezdődő futball – világbajnokságra készül Brazília, ahol 12 városban várják a turisták és sportrajongók millióit.
End of content
End of content