Csúnya látvány a Balatonon – megszólaltak a szakemberek
Fizikai képtelenség a vitorlások vécétartályát a Balatonban üríteni.
Fizikai képtelenség a vitorlások vécétartályát a Balatonban üríteni.
Minden bizonnyal még hónapokig fog tartani a nyugat-afrikai országokban kitört Ebola-járvány az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint.
A Marosvásárhelyi Táblabírság jogerős ítélete nyomán el kell távolítani a magyar zászlót Csíkmadaras polgármesteri hivataláról – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
A leépítés a székelyföldi iskolák többségét is érinti.
Visszaállítja az egész éves téli időszámítást Oroszország – döntött kedden a törvényhozás alsóháza, az állami duma.
Az Európai Parlament (EP) egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetőjét.
Őrizetbe vettek egy 53 éves ukrán férfit, aki autójával elütött egy kerékpárost kedden a 491-es főút Mánd és Fülesd közötti szakaszán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
Egyiptomban száznyolc embert szállítottak kórházba súlyos ételmérgezéssel a ramadán böjti hónap alatt naplemente után osztott élelmiszersegélyektől – közölte az al-Ahrám című napilap kedden internetes oldalán.
Megköszönte Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök Orbán Viktornak az árvíz idején nyújtott segítséget.
A német, szociáldemokrata Martin Schulzot választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökévé a strasbourgi uniós parlament képviselői.
End of content
End of content