Február 13.: A rádió világnapja
Ma van a rádió világnapja. Az UNESCO 2011. évi közgyűlésének határozata alapján 2012-től ünnepeljük arra emlékezve, hogy 1946-ban az ENSZ ezen a napon határozott saját rádiójának létrehozásáról.
Ma van a rádió világnapja. Az UNESCO 2011. évi közgyűlésének határozata alapján 2012-től ünnepeljük arra emlékezve, hogy 1946-ban az ENSZ ezen a napon határozott saját rádiójának létrehozásáról.
Ebben az évben kiöntik, talán év végéig a helyére is kerülhet a csíkszeredai Szabadság téren az a bronzból készülő szoborcsoport, amely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, valamint egy bérmálkozó lányt és bérmaszülőjét ábrázolja.
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöllőn, a Szent István Egyetemen (SZIE) pénteken.
A XXII. téli olimpia az első az olimpiák történetében, amikor nem a közszolgálati televíziók uniója, az Eurovízió szerezte meg a sugárzási jogokat.
A Nyitrai Állami Levéltár kapta az Év Kutatóhelye 2013 határon túli díját.Az elismerést február 11-én kedden adta át dr. Gyimesi Endre és dr. Kollega Tarsoly István.
Hétfőn észlelték Salgótarjánban ezt a ritka jelenséget, ami a továbbiakban a Nap körül is akár kialakulhat. Több típusa létezik, azonban mindet a 8–12 km magasban képződő fátyol- és pehelyfelhőkben levő jégkristályok okozzák a felső troposzférában.
Észak-Koreában a kormány ellenőriz minden honlapot, Burmában a hatóságok szűrik az e-maileket, Kubában pedig akár IP-cím blokkolással is élhetnek.
Óráról órára erősödik az olasz kormányváltás valószínűsége. Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára válthatja Enrico Letta eddigi miniszterelnököt. Giorgio Napolitano államfő a pártra bízta a döntést.
Háromnapos lesz idén a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció
„Királyi audienciával” népszerűsítette a többnyelvűséget az Igen, Tessék! mozgalom Kolozsvár főterén kedd délután.
End of content
End of content