Börtönlázadás után sok elítélt megszökött Haitiban
A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet.
A hatóságok nem tudták megmondani, hány rabnak sikerült elmenekülnie a börtönből, ahol összesen 897 embert őriztek. Szemtanúk szerint több százan hagyták el az intézetet.
A Hamász nem fogadta el a háromnapos tűzszünet meghosszabbítását és újrakezdte a rakétatámadásokat, amelyekre az izraeli hadsereg csaknem két és fél órával később szárazföldi és légicsapásokkal válaszolt.
Az Egyesült Államok Erbíl közelében dróncsapást hajtott végre az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges milícia egy állása ellen, négy F-18-as vadászbombázó pedig egy konvojt és egy másik állást támadott – közölte pénteken a Pentagon.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai ebolajárványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.
Megkezdődött a Debreceni Egyetem főépülete üvegtetejének felújítása, a kivitelező DESZIG Építőipari és Kereskedelmi Kft. november végére készül el a munkával – közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel.
Lőrinc Celesztin, a Csángó Rádió főszerkesztője Budapestre látogat. Az MTVA Kós Károly Kollégiumának korábbi díjazottja Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója meghívására érkezik a fővárosba.
Több mint 70 ezer embert telepítettek ki Kelet-Indiában a hetek óta tartó, nagy kiterjedésű áradások miatt, amelyek már 35 halálos áldozatot követeltek.
Az ilyenkor különleges programokkal készülő és éjszaka is látogatható oktatási intézményekben és kutatóintézetekben szinte minden tudományág kutatóival megismerkedhetnek az érdeklődők.
Augusztus 1-jén, pénteken Oroszországban életbe lépett egy internetet szabályozó törvény, amely újabb megszorításokkal gyarapítja az ország eddigi online-regulázó arzenálját – olvashatjuk BBC hírportálján.
Halálos áldozata is van a Közép- és Nyugat-Szerbiát sújtó esőzéseknek. Egy 65 éves férfi a saját pincéjében fulladt vízbe, ahonnan a rendkívül gyorsan érkező ár elől már nem tudott időben kimenekülni.
End of content
End of content