November 27. – A Nobel-díj alapításának napja
A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította.
A Nobel-díjat a svéd kémikus, feltaláló Alfred Nobel alapította.
A Magyar Honvédség tizenkét, aknák elleni védelemre kialakított páncélozott harcjárművet (MRAP) kapott kölcsön kiképzési feladatokra az Egyesült Államok hadseregének európai parancsnokságától.
Kisiklott és lakóépületekbe rohant egy kukoricát szállító tehervonat Brazília délkeleti részén, a balesetben legalább nyolc ember életét vesztette, hatan pedig megsérültek – közölték hétfőn tisztségviselők.
Pluszpénz illeti meg a pedagógusokat, ha a kötött munkaidőn, vagyis heti 32 órán felül benn kell maradniuk a munkahelyükön – írja a Magyar Nemzet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Pedagógusok Szakszervezete által pénteken megkötött, s a lap birtokába került ágazati kollektív szerződésre hivatkozva.
Megduplázta szavazóit az MKP színeiben induló Berényi József Nagyszombat megyében a szlovákiai megyefőnök-választás második fordulójában, így csaknem 40 százalékkal lett második.
Bár a tervek szerint a Baross tér 2014 elejére elnyeri új, végleges formáját, a Keleti pályaudvar csak a következő évtizedben újul meg – ismerteti a pénteki Napi Gazdaság.
Az ötvenezredik vajdasági magyar vált Magyarország állampolgárává múlt szerdán ünnepélyes állampolgársági eskütétel keretében Szabadkán.
Nemzeti gyásznapot tartottak pénteken Olaszországban a Kleopátra ciklon áldozatainak emlékére, miközben a rossz idő elérte a többi olasz tartományt is.
Ady Endre születésének 136. évfordulóján, pénteken avatták fel a költő felújított síremlékét Budapesten, a Fiumei úti Sírkertben.
Erdélyben 235 településen szűnhet meg az évtized végéig a magyar nyelvű oktatás a kedvezőtlen demográfiai folyamatok következtében egy kutatás szerint.
End of content
End of content