Erős földrengés Peruban
A dél-amerikai országot 6,9-es erősségű rengés rázta meg. Szökőártól nem kell tartani.
A dél-amerikai országot 6,9-es erősségű rengés rázta meg. Szökőártól nem kell tartani.
Az első változatot követő felhördülés után több szociális szempontot is visszacsempészett a kormány az új Munka törvénykönyvébe. A parlament elé került változatban már szerepel a védett kor intézménye, illetve védelem illetné meg a várandős nőket és a kisgyermekes anyákat is, illetve fizetett szabadságot kapnának az apák is. Az esélyegyenlőségről viszont egy szó sincs a javaslatban,…
Négy kortárs magyar képzőművész munkáival ismerkedhetett meg októberben az ArtLoop Galéria szervezésében a szlovákiai közönség Pozsonyban.
Ismét egy túlélőre bukkantak a törökországi földrengés romjai alatt: péntek hajnalban, száznyolc órával a rengés után kimentettek egy tizenhárom éves fiút egy összedőlt ház alól.
Ha a kormány további intézkedésekkel, mentőcsomagokkal növeli a végtörlesztők számát, az tovább fogja gyengíteni a forintot.
Az egy héttel ezelőtt világra jött majmot már a közönség is láthatja.
A 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar Malina Hedvig ügyében újabb kihallgatások kezdődtek.
Teljesen eredeti állapotában őrzi Ernest Hemingway emlékét egykori kubai birtoka,amely kalandos újjászületése óta mintha csak arra várna, hogy
Miért ír valaki latin szöveget arab betűkkel egy török kéziratba? Lehet-e valaki az iszlám meggyőződéses híve, ugyanakkor nagy felvilágosító? Hogyan lehetséges, hogy a 18. század elejéig nem nyomtattak török nyelvű könyveket? Thököly és Rákóczi tolmácsa az isztambuli Nagy Bazárban…
A Debreceni Egyetem nemzetközi kutatócsoportja olyan gépek létrehozásán dolgozik, amelyek nem csak parancsokból és szavakból, hanem hanghordozásból, mozdulatokból, gesztusokból és arckifejezésekből is értenek, sőt figyelembe veszik a külső körülményeket is az ember-robot kommunikáció során – ugyanúgy, mint amikor két ember beszélget.
End of content
End of content