Jemenben százezrek tüntettek a kormány ellen és mellett
Több százezren tüntettek Jemenben pénteken. Az ellenzéki tüntetők a szanaai egyetemnél gyűltek össze, a kormánypártiak pár kilométerrel arrébb, a Tahrír téren imádkoztak.
Több százezren tüntettek Jemenben pénteken. Az ellenzéki tüntetők a szanaai egyetemnél gyűltek össze, a kormánypártiak pár kilométerrel arrébb, a Tahrír téren imádkoztak.
Európai szinten megfogalmazott követelményekre van szükség a médiaszabadság védelmében, és az Európai Parlamentnek (EP) tevékeny szerepet kell vállalnia ennek előmozdításában – hangzott el több szocialista EP-képviselő részéről is Brüsszelben egy vitában.
A líbiai kormány lefizetéssel próbálja újra megnyerni magának az ellenzék oldalára állt lakosokat, legalábbis erről számolt be csütörtökön több helybéli olyan városokból, ahol az ellenzéki erők kerültek hatalomra – jelentette Al Ghaoui Hesna, az MTI Hírcentrum tudósítója a kelet-líbiai Bengáziból. Nálútban és az-Závijában a hatóságok állítólag családonként több millió forintnak megfelelő összeget ígértek azoknak, akik…
Németh Zsolt külügyi államtitkár úgy nyilatkozott: kívánatos, hogy az erdélyi magyar kisebbség helyreállítsa politikai egységét. Az államtitkár azt mondta, hogy az elmúlt években megbomlott a magyar egység, a magyar együttműködés Erdélyben. „Egy kisebbség számára az egység a sikernek mindenféleképpen egy nagyon fontos előfeltétele” – szögezte le, és utalt arra, hogy ez fontos a választásokon…
Áttörésként értékelik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai a román képviselőházban a kisebbségi törvénytervezetről hozott döntést, amely szerint a jogszabályról ezentúl nem három, hanem csak egy szakbizottság folytat vitát. Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a képviselőház állandó bizottságának döntése, miszerint csak az emberi jogi szakbizottság fogja megvitatni a…
Budapest, 2011. február 22., kedd (OS) – A csokrot Ferge Zsuzsának nyújtja át Halász Judit, az UNICEF magyarországi jószolgálati nagykövete. Az UNICEF nagyrabecsülésének jeléül küldöm Ferge Zsuzsának ezt a virágcsokrot. Legyen ez egy szebb világ reményének jelképe, amelyet szeretetünkkel és gondoskodásunkkal teremthetünk meg a jövő generációi számára.
A Szövetségi Biztonsági Szolgálat Határőrségének parancsnoka szerint így több turista érkezne az országba. Vjacseszlav Dorohin vezérezredes azzal indokolta indítványát, hogy a vízum egyébként sem teszi lehetővé annak felmérését, hogy valójában ki is az, aki be akar utazni, és milyen szándékkal érkezik, így az eltörlés nem növeli az Oroszországi Föderáció biztonságát fenyegető veszélyeket, viszont ilyen módon…
Az azóta megbuktatott Hoszni Mubarak által kinevezett egyiptomi miniszterelnök beadta lemondását, s azt a hadsereg elfogadta. Utódja egy korábbi közlekedési miniszter lett – ezeket a hadsereg Facebook-oldalán közölte.
Moammer Kadhafi líbiai vezető és az Arab Liga is elfogadta azt a béketervet, amelyet Hugo Chávez venezuelai elnök terjesztett elő az észak-afrikai országban keletkezett válság megoldására – közölte csütörtökön az al-Dzsazíra arab hírtévé. A liga főtitkára cáfolta, hogy a szervezet már elfogadta volna a tervet. A venezuelai kormány szóvivője korábban közölte: Chávez elnök már tárgyalt…
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 2020 előtt nincs esély a magyar euróra, az államadósságot 50 százalékra kell levinni a közös pénz bevezetéséhez.
End of content
End of content