Kitekintő

Tarr Béla filmje nagydíjat kapott a Berlinalén

A nemzetközi zsűri nagydíjával tüntették ki Tarr Béla új filmjét, A torinói ló című alkotást szombaton a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál gálaestjén. A magyar művész alkotása a Berlinale versenyprogramjában, a nagyjátékfilmek mezőnyében szerepelt. Tarr Béla már korábban is vendégeskedett a rangos filmfesztiválon, ahová ezúttal Friedrich Nietzsche német filozófus és egy ló találkozását tovább szövő filmjével érkezett….

Rákgyógyszer segít megelőzni a koraszülöttek vakságát

Egy rák elleni szer segít megelőzni a koraszülöttek vakságát, amely például Stevie Wondert is sújtja – közölték szerdán amerikai kutatók. A tanulmány a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban jelent meg. A koraszülöttek retinopátiája (ROP) következtében mintegy 50 ezer ember él vakon világszerte. Az állapotot az okozza, hogy a magzat retinája még…

Határtalanul! A Kárpát-medence felfedezése

A Magyar Országgyűlés 2010. október 21-én határozatot fogadott el az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról.

Már öt halottja van a jemeni zavargásoknak

A csütörtök éjjeli ádeni összecsapások során ötre emelkedett a jemeni utcai zavargások halálos áldozatainak száma. Közben a fővárosban, Szanaában az Ali Abdullah Szaleh elnök távozását követelő, eddig békés tüntetők is erőszakossá váltak. Jemenben várhatóak a legvéresebb események a forrongó arab világban. Hárman meghaltak és tizenkilencen megsebesültek rendőrök és tüntetők összecsapásaiban csütörtök éjjel a Jemen déli részén…

Megbukott szomszédok között mutathatja meg igazi arcát Líbia

  Összecsapásokról, tüntetőkre eresztett gyilkosokról és felgyújtott rendőrségről érkeznek töredékes információk, ahogy Líbiában is megkezdődött a „harag napja”, a rendszer megdöntésére irányuló tüntetéssorozat. Észak-Afrika olajban gazdag országa azonban nem feltétlenül törik meg a tüntetők nyomására, akiknek számát még becsülni sem lehet. Líbia vezetőjének, Moammer Kadhafinak sokak szerint még most is több támogatója van, mint ellensége,…

End of content

End of content