Körmenet a magyar orvosképzésért
A magyar nyelvű orvosképzést ért negatív diszkrimináció ellen kíván fellépni a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal.
A magyar nyelvű orvosképzést ért negatív diszkrimináció ellen kíván fellépni a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal.
Távozik a Bethlen Gábor alapkezelő éléről Ulicsák Szilárd és az igazgatóság több tagja – erősítette meg az MTI információját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága kedden.
Összesen 24 embert ölt meg Szíriában a karhatalom hétfőn, a muzulmán böjti hónap, a ramadán első napján – közölte egy szíriai ellenzéki szervezet Londonból.
A Földrajzinév-bizottság úgy döntött, hogy a budapesti Lágymányosi híd elnevezését Rákóczi hídra változtatja.
600 millió euróból épül a Nemzet Megmentése Székesegyház Bukarest közepén, egy 125 m magas épület, amely magasabb lesz, mint a Ceauşescu által épített megalomán Nép Háza – mutat rá a Deutsche Welle egy frissen készített dokumentumfilmben.
Az a baba, akit emlőből tápláltak, kevésbé lesz beteges, mivel az anyatejben olyan anyagok vannak, amelyek erősítik a pici immunrendszerét.
A Kárpátalja Expressz az idén indul másodszor útnak, és ez alkalommal érinti a Felvidéket is, Királyhelmec lesz a második megálló.
Határon túl is terjed a Nemzeti Vágta intézménye. Idén először rendezték meg a székelyföldi előfutamot.
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről – jelentette be hétfőn este a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
Nagy valószínűséggel egyedül követte el tettét az oslói merénylő – állapította meg a norvég biztonsági rendőrség részleteiben nyilvánosságra került jelentésében. Azt is kijelentik, hogy a terrorfenyegetettség nem nőtt sem az ismert szélsőjobb, sem pedig a szélső bal részéről. Ám ennek ellenére nincs kizárva, hogy a múlt heti merénylet – úgymond –másokat hasonló próbálkozásokra „inspirál”.
End of content
End of content