Lemondott a román miniszterelnök
Emil Boc román miniszterelnök a kabinet hétfői, rövid ülésén bejelentette kormányának lemondását.
Emil Boc román miniszterelnök a kabinet hétfői, rövid ülésén bejelentette kormányának lemondását.
A budapesti járatokat is üzemeltető AeroSvit ukrán légitársaság készen áll arra, hogy saját gépeivel szállítsa azokat az utasokat, akik korábban nála vásároltak jegyet a csődbe ment Malév járataira – írta hétfői számában a Kommerszant-Ukraina című ukrán üzleti napilap.
A gyémántjubileum alkalmából ünnepségsorozat köszönti a nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje regnáló uralkodóját.
A magyar nő egy ismerős révén találkozott az egyiptomi férfival, rövid időn belül azonban kiderült, hogy a férfi személyisége egészen más, mint amilyet először igyekezett elhitetni magáról. A bántalmazott, külvilágtól elzárt nőt végül a nagykövetség közreműködésével szabadította ki az egyiptomi rendőrség.
Oktatási önrendelkezést akar és önálló törvényben rendezné a kisebbségi kultúra állami támogatását Szlovákiában a Magyar Koalíció Pártja (MKP) – hangzott el pénteken Pozsonyban a pártnak a márciusi parlamenti választások utáni célkitűzéseit ismertető sajtóértekezletén.
A házasság népszerűsítését célzó kampányként Erdélyben is megszervezik az úgynevezett Házasság hetét, amelyre Kolozsváron kerül sor.
Az aktákban Bugár Béla neve is felbukkan.
1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a kisebbség a lakosság 6,5 százalékát teszi ki – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést, a wifit a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt – közölte a MÁV START Zrt. csütörtökön.
Clara Lazen egy molekulamodell-készletet használt a nitroglicerinhez hasonló molekula felfedezéséhez.
End of content
End of content