Kitekintő

A jemeni fővárosban egyszerre tüntetnek az elnök hívei és az ellenzék

A jemeni fővárosban pénteken egyszerre tüntettek Ali Abdallah Száleh elnök hívei és az ellenzék aktivistái, s az elnök a támogatói előtt megismételte, hogy hajlandó lemondani a posztjáról, ha sikerül biztosítani a békés, rendezett hatalomváltást. A több mint 32 éve hatalmon lévő Száleh, miközben több tízezer ember demonstrált mellette, televíziós beszédében azt mondta, hogy „nem akarunk…

Tőkés László: folytatódjon a nemzetegyesítési folyamat

Tőkés László szerint az alkotmányozáson keresztül tovább kell folytatni a nemzetegyesítési folyamatot. Az Európai Parlament alelnöke erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Schmitt Pál köztársasági elnökkel pénteken a Sándor-palotában. A politikus fontosnak tartja, hogy az új alkotmány alapvetések fejezetében várhatóan az szerepel majd, hogy egységes magyar nemzet van, és az állam nemcsak felelősséget érez, ahogy…

Viták az RMDSZ székelyföldi szervezetének megalakítása körül

Folynak az előkészületek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székelyföldi régiós szervezetének megalakítására – írta pénteken a romániai magyar sajtó, arra is kitérve, hogy az elképzelést néhányan vitatják. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika egyaránt idézte Antal Árpádot, a szövetség sepsiszentgyörgyi elnökét, aki emlékeztetett: a régiós szervezet megalakításának terve a nagyváradi…

Milyen lesz gyermekeink Európája?

Kilenc európai állam (Csehország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország) nagycsaládosai 2011. március 26-án délután 154 helyszínen azonos időpontban szerveznek kétórás minikonferenciákat a családról.  

Biciklivel indulnak útnak pénteken Budapesten az unió környezetvédelmi miniszterei

  Az unió hétvégén Magyarországon tartózkodó környezetvédelmi miniszterei pénteken reggel biciklivel indulnak szálláshelyükről a Magyar Tudományos Akadémia Európa vizeinek jövője című környezetvédelmi konferenciájára, hogy népszerűsítsék a kerékpározást – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája szerdán az MTI-t.

Javul a helyzet Japánban

Bár újabb földrengés rázta meg Japánt, a helyzet bíztató, mivel sikerült a fukusimai erőmű minden reaktorába eljuttatni az elektromos vezetékeket. Ugyanakkor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a radioaktivitás szintje az atomerőmű 20 kilométeres körzetében továbbra is a megengedett mérték 1600-szorosa.

End of content

End of content