Négy év után újra megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó
Négy év után újra megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó a jövő héten – tájékoztatta a beruházó Sziszi Kft. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-t.
Négy év után újra megnyílik a balatonboglári Gömbkilátó a jövő héten – tájékoztatta a beruházó Sziszi Kft. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-t.
A Kanadában élő Magyaródy Szabolcs legújabb történelmi zsebkönyve a szomszédos országok nyelvén is megjelent.
A hadisírgondozók azonosították vitéz nemes Barankay József maradványait.
Változatlanul fennáll a révkomáromi Selye János Egyetem főiskolává történő lefokozásának veszélye – ez derült ki Dušan Čaplovič szlovák oktatásügyi miniszter és A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos pénteken Pozsonyban tartott egyeztetéséből.
Hogyan történhetett meg, hogy tavaly Hargita megyében 67 százalék volt a sikeresen érettségizők aránya, idén pedig a diákok csaknem 70 százaléka megbukott?
Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője július 12-én, csütörtökön este megáldotta a Szent István zarándokház közelében megnyílt magyar étterem falait, a falon függő keresztet, az étterem dolgozóit és vendégeit.
A magyar hazaszeretet tábor azt a lehetőséget kínálja, hogy a fiatalok felfedezzék a magyar kultúra értékeit és a magukban rejlő kincseket is – fogalmazott Kövér László hétfőn Zalaegerszegen, a Magyar Hazaszeretet Tábor Egyesület zalai és muravidéki gyerekek számára szervezet táborának megnyitásakor.
Nyelvében él a „národnostná menšina” (Nyelvében él a nemzeti kisebbség) címmel a kétnyelvűség történetét illusztráló vándorkiállítást nyitottak meg Krasznahorkaváralján, a Gombaszögi Nyári Táborban.
A Jobbik még tavaly novemberben szóbeli kérdést intézett Fónagy János közlekedésért felelős államtitkárhoz, melyben az iránt érdeklődött, elismerve a magyar történelemben kiemelt fontosságú Árpád-korból származó emlékek jelentőségét, visszaállítják-e az I-028-as jelű jelzőtáblát eredeti, az Árpád-kori emlékeket jelző állapotába?
Elhárultak az akadályok a gyalui kastély visszaszolgáltatása útjából, a Kolozs megyei tanács csütörtöki ülésén az önkormányzat közvagyonából a magánvagyonába utalta át az ingatlant.
End of content
End of content