Steve Jobsot tiszteletbeli udmurttá választották
Úgy tűnik, tiszteletbeli udmurttá az válhat legkönnyebben, aki még sosem hallott az udmurtokról. Vagy legalábbis nem árulta el, hogy tud róluk.
Úgy tűnik, tiszteletbeli udmurttá az válhat legkönnyebben, aki még sosem hallott az udmurtokról. Vagy legalábbis nem árulta el, hogy tud róluk.
Banánból készít szobrokat egy japán férfi, és bár ezek nem tartósak, a róluk készült fotók igen, a világhálón pedig szép sikerük van.
Az erdélyi magyarság fennmaradását és megerősödését célzó Mikó Imre-terv szerepelt többek között a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) gazdaságfejlesztési és önkormányzati szakbizottsága múlt csütörtöki ülésének napirendjén. Az ülésen jelen volt dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke.
Az amerikai rádiós prédikátor, Harold Camping szerint a világvége október 21-én következik be. „Próféciája” szerint a történelem vége már ez év május 21-én elkezdődött.
Hatvanhat évvel Adolf Hitler náci birodalmának bukása után Drezdában megnyílt a hét végén az első olyan múzeum a német hadseregről, amely az ország történelmének legsötétebb szakaszait is bemutatja.
Török turisták is egyre nagyobb számban érdeklődnek a megújult Mohácsi Történelmi Emlékhely iránt, amelyet augusztus vége óta több mint kétezren kerestek fel.
Nyolc országot átfogó, nemzetközi program keretében védi a Duna-völgy rétisasállományát 13 érintett nemzeti park.
Megkezdődött Romániában a népszámlálás; összesen 120 ezer számlálóbiztos fogja felkeresni a háztartásokat.
Mire jó a tanítási dráma? Kiderült, hogy azok a gyerekek, akik részt vesznek a foglalkozásokon, könnyebben megküzdenek a stresszel, kreatívabbak és még a humorérzékük is jobb. Ha rajtam múlna, első osztálytól alaptantárgy lenne.
1991. október 21-én az IUCN (Természet- védelmi Világszövetség), az UNEP (ENSZ Környezetvédelmi Programja) és a WWF (Természetvédelmi Világalap) közös összefogásával született meg a Földünkért című, új élővilág-megőrzési stratégia.
End of content
End of content