Öt évig Kovács István az ökölvívó szakszövetség elnöke
Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó.
Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó.
A földmozgás következtében épületek rázkódtak meg a szigetország második legnagyobb városában.
Öten haltak meg, illetve tűntek el egy másik lakóház elleni támadásban Gázaváros Szabra negyedében.
Az ukrajnai háború és a transzatlanti együttműködés megvitatása céljából.
Közben Izrael bejelentette, hogy hetek óta először szállít segélyt a háború sújtotta Gáza északi részére.
Gyors és határozott intézkedéseket kérnek a történelmi kincsek megóvása érdekében.
A Nemzeti kisebbségek helyzete az EU-ban címmel rendezett nemzetközi konferencia zárónapján Szili Katalin szólalt fel.
Öt fiatal – két ukrán, két osztrák és egy cseh – úgy döntött, hogy a bécsi vonat tetején utaznak.
Az amerikai emberek megválasztották az új elnököt, és ennek alapján az általa irányított védelmi minisztérium.
A következő napokban és hetekben Donald Trump kiválasztja munkatársait, akikkel elképzeli az ország irányítását.
End of content
End of content