Kötelező lesz az iskolai egyenruha?
A textilipar és a pedagógusok támogatják.
A textilipar és a pedagógusok támogatják.
Nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Tavaly november és idén január között 3 millió 816 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 40 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciója javult. Az Index azonban az éven belüli csökkenésre figyelmeztet.
Múzeumot nyit az Olimpiai Parkban a brit ötkarikás bizottság, ezzel tisztelegve azelőtt, hogy London az első város a sporttörténelemben, amely harmadszor adhat otthont a nyári játékoknak.
A tudomány iránt érdeklődők újra havi rendszerességgel hallgathatnak közérthető tudományos előadásokat kassai magyar tudósoktól a Rovás Polgári Társulás szervezésében.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint tíz év alatt 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent a Szlovákiában élő magyarok számaránya.
A magyar bajusz helyzetéről készített dokumentumfilmet Lakos Nóra frissen végzett rendező, a hasonló címmel készült alkotás március 4-én debütál a budapesti Toldi Moziban.
Nincs áttörés a kábítószerek elleni fellépésben, derül ki az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-Ellenörző Szerve éves jelentéséből.
Újabb tárgyalást folytat Catalin Baba román oktatási miniszter a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségével a magyar tagozat megalapításáról – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
Március 1-jétől, csütörtöktől már nem állítanak ki Magyar Köztársaság feliratú útleveleket, személyi igazolványokat és vezetői engedélyeket, az új alaptörvénynek megfelelően azokon a Magyarország elnevezés szerepel majd ettől kezdve – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) elnöke kedden Budapesten, ahol bemutatta az új országnevet tartalmazó mintaigazolványokat.
A magyar irodalom és a tudomány kiválóságai tiszteletére 2013-ban is emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank, két aranyat, öt ezüstöt és egy színesfémet.
End of content
End of content