Több mint 400 produkció pályázott A Dal 2021 című műsorba
A jelentkezők közül a korábbiaknál is többen, negyvenen mutathatják be produkciójukat, közülük többeket is díjaznak majd.
A jelentkezők közül a korábbiaknál is többen, negyvenen mutathatják be produkciójukat, közülük többeket is díjaznak majd.
Temetése az első tömegtüntetéssé vált az önkényuralom ellen.
Egyhangúlag jóváhagyta az orosz parlament felsőháza szerdán az orosz hadsereg hegyi-karabahi békefenntartó misszióját.
Nyomozást indított a Bács-Kiskun megyei rendőrség egy 34 éves ukrán férfi ellen, aki négy illegális bevándorlót vitt át Magyarország területére.
Megdöbbentőnek és a magyarság számára mélységesen sértőnek nevezte Trianon évfordulójának romániai ünnepnappá nyilvánítását Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában.
A zeneszerző 77 éves korában rákbetegségben halt meg.
Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, hogy országában a hétvégéken kijárási korlátozást vezetnek be a koronavírus-járvány elleni védekezés keretében.
Fehéroroszország felfüggeszti az emberi jogokról folytatott párbeszédet az Európai Unióval – közölte Uladzimir Makej.
A BRICS-országoknak a Covid-19 elleni vakcinagyártási kapacitásainak egyesítésére szólított fel kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
End of content
End of content