Hazatérhetett négy, Minszkben őrizetbe vett orosz újságíró
Négy, Minszkben őrizetbe vett újságíró hazatérhetett Oroszországba – közölték kedden orosz hírügynökségek.
Négy, Minszkben őrizetbe vett újságíró hazatérhetett Oroszországba – közölték kedden orosz hírügynökségek.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden: az euróhoz képest gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött.
A fehérorosz rendőrség a vasárnapi elnökválasztás után őrizetbe vette a Lengyelországból sugárzó, fehérorosz nyelvű Belsat (Bielsat) TV hat újságíróját – közölte kedden a csatorna igazgatója, Agnieszka Romaszewska-Guzy.
Egyeztet az Egészségügyi Világszervezet az orosz hatóságokkal arról, hogyan tudná a szervezet is elfogadni az Oroszországban már bejegyzett, az új típusú koronavírus okozta Covid–19 betegség elleni első orosz vakcinát – közölte kedden a WHO szóvivője.
Az első, gyenesdiási előfutammal vasárnap kezdődik meg a Nemzeti Vágta idei versenysorozata, a döntő a tervek szerint október 10-11-én lesz a budapesti Hősök terén.
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését.
Elfogtak egy ukrán embercsempészt a rendőrök hétfőn éjszaka, a férfi négy illegális migránssal az autójában tartott Ausztria felé – ismerteti honlapján a rendőrség.
A világon 19 792 519 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 730 089, a gyógyultaké pedig 12 060 877 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
Budapest szenvedi meg leginkább a koronavírus-járvány miatti visszaesést a turizmusban, a Balaton mellett és más vidéki üdülőközpontokban a külföldi vendégek elmaradását némileg ellensúlyozza a belföldi kereslet – mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Az Állatkertek Napját ünneplik augusztus 9-én Magyarországon a Budapesti Állat- és Növénykert 1866-os megnyitásának emlékére. Az első ilyen magyar létesítmény az 1752-ben alapított Schönbrunni állatkert volt
End of content
End of content