Megnyitnak öt budapesti strandfürdőt május 30-án
Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Öt budapesti strandfürdőt megnyitnak május 30-án, a hatodikat pedig június 15-én – jelentette be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A republikánus többségű amerikai szenátus belbiztonsági bizottsága Joe Biden várható demokrata párti elnökjelölt fia, Hunter Biden egykori ukrajnai üzleti ügyeiben is vizsgálódik.
A világban 4 999 981-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 328 169, a gyógyultaké pedig 1 899 350 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
Idén negyedik alkalommal hirdette meg bútorfestési rajz- és alkotópályázatát a Hagyományok Háza Nyitott Műhelye. A „Virágozta anno…” pályázat felhívásra közel nyolcszáz alkotás érkezett a Kárpát-medencéből. A legjobb munkákból nyílt virtuális kiállítás a Hagyományok Háza honlapján tekinthető meg.
Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, aminek célja annak megakadályozása, hogy a fiatalok rászokjanak a dohányzásra. A szabályozás része az EU dohánytermékekre vonatkozó irányelvének, amelyet 2014-ben fogadtak el.
A világban 4 805 005-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 318 534, a gyógyultaké pedig 1 787 539 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli összesítése szerint.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldásának újabb állomásaként megnyitja határait Olaszország, így az Európai Unió, illetve a schengeni övezet állampolgárai újra szabadon utazhatnak Olaszországba.
A világban 4 542 752-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 307 696, a gyógyultaké pedig 1 637 068 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
A világban 4 443 597-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 302 452, a
Rendszeres műsorral indul szombaton a FolkStúdió. A Hagyományok Háza műsorfolyama színvonalas, szórakoztató
End of content
End of content