Budapestre látogat a Bekecs Néptáncegyüttes
A Hagyományok Házában lép fel gyermekműsorával november 24-én a Bekecs Néptáncegyüttes. Előadásukban a Székelyföld mondái elevenednek meg.
A Hagyományok Házában lép fel gyermekműsorával november 24-én a Bekecs Néptáncegyüttes. Előadásukban a Székelyföld mondái elevenednek meg.
Magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők az Ukrajnának nyújtott amerikai segély visszatartásáról nyilatkoztak a képviselőház három bizottságának szerda éjszakába nyúló együttes meghallgatásán.
A gyermekbénulás visszatérése miatt aggódnak az angolai hatóságok, miután néhány nap alatt több mint negyven, a védőoltások csökkenésének tulajdonított megbetegedést jelentettek.
Az amerikai képviselőházi meghallgatás kedd éjszakába nyúló délutáni fordulóján Kurt Volker, volt ukrajnai különmegbízott módosított korábbi, zárt ajtók mögött tett tanúvallomásán.
A Romgaz román állami vállalat is beszállna a fekete-tengeri földgáz kitermelésébe, így 15-20 százalékos részesedést vásárolna az amerikai ExxonMobil vállalattól – nyilatkozta Adrian Volintiru, a Romgaz vezérigazgatója.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter konzuli hivatalt nyitott meg a máltai Vallettán szerdán.
Újabb több százezer dokumentumot tett ki az internetre a nácizmus áldozatairól a világháborús eltűntek felkutatásával foglalkozó németországi székhelyű nemzetközi keresőszolgálat, az Arolseni Archívumok – A Náci Üldözés Nemzetközi Központja (Arolsen Archives – International Center on Nazi Persecution).
Pozitívan nyilatkoznak a brit kormány politikusai a Brexitről a december 12-i előre hozott választás és a január 31-i kilépés előtt. Boris Johnson brit miniszterelnök a napokban arról beszélt, hogy elérhető a szabad kereskedelmi megállapodás az átmeneti időszak, vagyis 2020 végére, és kijelentette, a Brexit után zúdul a tőke a szigetországba.
Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) küldöttei – jelentették be hétfő este Brüsszelben.
Az Anex Tour török utaztatási cég tulajdonába kerülhet a szeptemberben csődbe ment Thomas Cook utazási iroda németországi érdekeltsége, amely olyan vállalatokat egyesített, mint az Öger Tours, a Bucher Reisen és a Neckermann.
End of content
End of content