Fölszállott a páva – Újabb hat produkció jutott tovább
Újabb hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának harmadik élő adásában péntek este.
Újabb hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva idei gyerekévadának harmadik élő adásában péntek este.
Várhatóan december 1-jén alakul meg az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság, Jean-Claude Juncker, a bizottság eddigi elnöke pedig több mint öt év után háttérbe vonul.
Egy washingtoni szövetségi bíróság pénteken 180 millió dolláros kártérítésre ítélte Teheránt Jason Rezaian amerikai újságíró bebörtönzése miatt.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint azért kellett kiírni a decemberben esedékes előre hozott választást, mert az eddigi parlament megakadályozta a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntés végrehajtását.
Történettudományi konferencia az Országházban
Elutasította az illetékes moszkvai kerületi bíróság pénteken annak a keresetnek az ügyrendbe vételét, amelyet az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK) nyújtott be Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen azon a címen, hogy passzív magatartást tanúsít az emberi jogok megvédésében.
Az emberi jogok megvédésében való passzivitás címén nyújtott be keresetet Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen egy moszkvai kerületi bíróságon csütörtökön Alekszej Navalnij ellenzéki politikus Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK).
Az UNESCO általános konferenciájának 40. ülésszakán lezajlott szavazás eredményeként Magyarországot beválasztották a szervezet végrehajtó tanácsába, az ország ezzel tízéves távollét után tér vissza a nagy presztízzsel bíró testületbe – közölte Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel.
Átadták a forgalomnak csütörtökön Németországban a Mosel folyó felett 160 méteres magasságban átvezető hidat, ezzel befejeződött Európa legnagyobb szabású hídépítő vállalkozása.
Thaiföldi látogatásának kezdetén Ferenc pápa elítélte a nők és gyerekek kizsákmányolását csütörtökön Bangkokban.
End of content
End of content