Feloszlatta magát a koszovói parlament, előrehozott választások lesznek
Feloszlott csütörtökön a koszovói parlament, és ezzel megnyílt az út az előrehozott választások előtt.
Feloszlott csütörtökön a koszovói parlament, és ezzel megnyílt az út az előrehozott választások előtt.
Moszkva és Berlin érdekelt a közös nagy gazdasági projektek, köztük az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megvalósításában való együttműködésben – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában fogadta német hivatali partnerét, Heiko Maast.
A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét felmérő globális kutatás eredménye szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész és késztermékek tartalmazzák a legkevesebb cukrot, telített zsírt és sót.
Perui régészek 3800 éves kőbe vésett faliképekre bukkantak a perui fővárostól, Limától mintegy 150 kilométerre északra folyó régészeti feltárásokon.
Heves esőzések következtében heten meghaltak, és további huszonnégy embert keresnek a délnyugat-kínai Szecsuán tartomány északi részén található Aba prefektúrában – közölték a helyi hatóságok szerdán a Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint.
Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Szent István-rend állami kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől augusztus 20-án a Sándor-palotában.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd délután bejelentette, hogy a tavaly óta tartó koalíciós kormányzás véget ért, és este benyújtja lemondását az államfőnek.
Több mint 500 millió méh pusztult el Brazíliában az elmúlt három hónapban – adta hírül a BBC honlapja.
Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál.
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, kedd reggel Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
End of content
End of content