Róma nem engedélyezi a kikötést két civil szervezet hajóinak
Nem engedélyezi Olaszország, hogy a német Sea-Eye és az olasz Mediterranea civil szervezetek hajói kikössenek Lampedusa szigetén.
Nem engedélyezi Olaszország, hogy a német Sea-Eye és az olasz Mediterranea civil szervezetek hajói kikössenek Lampedusa szigetén.
A határon túli magyarlakta területeken kifejezetten az összetartozásról, az együttgondolkodásról szólnak a nyári fesztiválok, amelyek a szórakozás mellett eszmecserékkel, beszélgetésekkel, kulturális eseményekkel várják a résztvevőket – hangsúlyozta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken Magyarkanizsán, a Kanizsa Feszt hivatalos megnyitóján.
Erős, 6,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kaliforniát Los Angeles térségében, kisebb anyagi károk keletkeztek, halálos áldozatok értesülések szerint nem voltak.
Közleményében Gyopáros Alpár azt írta, a falusi önkormányzatoknak kiírt pályázati felhívás hatmilliárdos keretére 461, a helyi egyházi közösségi terek fejlesztése című pályázati felhívás hétmilliárdos keretére pedig 487 nyertes pályázat érkezett. Mindkét kiírás teljes összegét felhasználták.
A Fekete-tengeri Flotta tájékoztatása szerint tucatnyi hadihajó vesz részt benne, köztük partraszállító hajók és rakétanaszádok. A manőverek végén rakéta- és tüzérségi lőgyakorlatokat tartanak majd.
Martos egy kis község, ám a helyiek szívében jóval nagyobb szeretet él, mint azt a legtöbb ember feltételezné. Az óvodaátadás ugyan egy pillanat alatt megtörtént, de a megvalósulás hátterében komoly elvégzett munka, összefogás és a magyar állam hathatós támogatása húzódik meg.
Az Oroszországgal való kapcsolatok újraindítását, ezen belül elsősorban az uniós szankciók eltörlését szorgalmazta az Európai Unió új vezetőitől Vlagyimir Putyin orosz elnök a Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel csütörtök este tartott sajtótájékoztatón Rómában.
Hajótörés történt Tunézia partjainál, négy túlélőt sikerült kimenteni a vízből, őket Tunéziába szállították. A túlélők elmondása szerint a csónak 86 embert szállított. Félő, hogy mintegy 80 migráns halt meg” – írta Twitter-bejegyzésében Flavio Di Giacomo, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője, hozzátéve, hogy az eltűntek száma valószínűleg 82.
elnököt Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár is fogadta.
Tornádó pusztításában haltak meg hatan és csaknem kétszázan megsérültek szerdán a Kína északkeleti részén fekvő Liaoning tartomány Kajjüan városában – adta hírül csütörtökön a CGTN kínai nemzetközi hírtelevízió.
End of content
End of content