Többen halálukat lelték egy összeomlott épület alatt Kambodzsában
Összeomlott egy épülőfélben lévő ház a kambodzsai Sihanoukville-ben szombaton, legalább tizennyolcan lelték halálukat a romok alatt – mondta el egy helyi tisztségviselő.
Összeomlott egy épülőfélben lévő ház a kambodzsai Sihanoukville-ben szombaton, legalább tizennyolcan lelték halálukat a romok alatt – mondta el egy helyi tisztségviselő.
A rendőrség több száz embert vezényelt a helyszínre, hogy a tiltakozók ne tudják blokád alá vonni a hatalmas kiterjedésű külszíni bányát, és a mellette lévő erőműveket. Ennek ellenére több száz tüntetőnek rövid időre sikerült elfoglalnia a bányát az erőművekkel összekötő vasúti síneket, egy másik csoport pedig a rendőrsorfalon tört át sikeresen, és a bánya területére…
Megkezdődött szombaton Budapesten a Szépművészeti Múzeumban a Múzeumok éjszakája programsorozat, amelyen országszerte kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal, gyerekprogramokkal várják az intézmények a látogatókat.
A szlovákiai Ublyán parkolóban található elhagyott autók megsemmisítéséről a helyi szervek döntöttek – közölte a zakarpattya.net internetes hírportál június 20-án.
Lezuhant egy King Air típusú kisrepülőgép péntek este Hawaiin, a fedélzeten lévő kilenc ember meghalt – közölték hivatalosan. A katasztrófa az amerikai tagállam Oahu szigetének North Shore nevű északi régiójában történt, a Dillingham nevű kis repülőtér közvetlen közelében.
Percekkel a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken Twitteren, közölve, hogy aránytalan válasz lett volna egy drón lelövésére.
Két hónappal a tűzvész után ismét misét tartottak a Notre-Dame-ban. Párizs érseke szerint ez is azt jelzi, hogy a katedrális „életben van”, nem pusztult el teljesen. Közben francia politikusok egy csoportja arra figyelmeztet, hogy több templomban is megismétlődhet a Notre-Dame tragédiája, ugyanis több tucat épületet hanyagoltak el az elmúlt években.
Ma kezdődik a Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek programjában huszonnégy színházi előadás mellett számos koncert és előadóest is szerepel.
Az Európai Unió (EU) újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági korlátozó intézkedéseket, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában – közölte Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében csütörtökön.
Mint ahogy Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter a kormány szerdai ülésén elmondta, a Moszkva és Kijev közötti gázszerződés lejárta utáni időszakra a Szlovák Gázművek egyelőre szokásos rezsimmel számol, tekintet nélkül az orosz-ukrán gázszállítási szerződés megújítása meghiúsulásának lehetőségére, ám ennek ellenére felkészültek a rendkívüli helyzetre is.
End of content
End of content