Háromezredik adásához ért a Család-barát!
Május 15-én 3000. adásához érkezik a Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát.
Május 15-én 3000. adásához érkezik a Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát.
A bukaresti táblabíróság jogerősen elutasította Dabis Attilának, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottjának a kérését, hogy semmisítsék meg a Romániából való kitiltását elrendelő tavalyi határozatot.
Kedd este rendezik az 64. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét Tel-Avivban. A Magyarországot képviselő Pápai Joci a 17-es mezőnyben hetedikként adja elő Az én apám című dalát.
Új magyarországi és határon túli helyszínnel bővül a Nemzeti Vágta programja idén: Érd és Eszék is csatlakozik az elővágták sorához.
A természetes és jogi személyek továbbra is lejátszhatnák, illetve elénekelhetnék egy másik ország himnuszát. Az SNS által jegyzett, állami jelképekről szóló törvény Most-Híd által javasolt módosítását a parlamenti képviselők második olvasatba utalták. A törvénymódosítási javaslatról a képviselők gyorsított eljárásban döntenek.
Oroszországnak mindenki más előtt kell rendelkeznie a hiperszonikus fegyverek elleni védelemmel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a haderő és a hadiipar fejlesztéséről hétfőn Szocsiban megtartott tanácskozáson.
Annak érdekében, hogy a Barátság vezetéken mihamarabb újra indulhasson a szabványos kőolaj szállítása, a Mol 100 kilotonna szennyezett kőolajat vesz ki a vezetékből, és raktároz el az érintett országok több cégéhez hasonlóan – közölte a Mol hétfőn az MTI-vel.
Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
A Hagyományok Háza három tanfolyamot szervezett pedagógusok részére a népművészeti anyanyelv tanításáról. A résztvevők vizsgafeladatait az intézmény Corvin téri székházában ismerhetik meg az érdeklődők.
A Magyar Állami Népi Együttes különleges bemutatót tartott május 10-én. Az Ezerarcú Délvidék a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatta be a Délvidéken élő népek sokszínű hagyományos kultúráját. A próbák szünetében kerestem fel az együttes vezetőjét.
End of content
End of content