Ismét őrizetbe vették Navalnijt Moszkvában
Őrizetbe vették és előállították a rendőrségen szerdán Moszkvában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.
Őrizetbe vették és előállították a rendőrségen szerdán Moszkvában Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust.
Moszkva továbbra is arra törekszik, hogy beavatkozzon az amerikai választási folyamatba – hangsúlyozta kedden Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója.
Földcsuszamlás temetett be 21 házat a Kína délnyugati részén fekvő Kujcsou tartomány Liupansuj városában – tette közzé internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna a helyi hatóságok közlésére hivatkozva, akik szerda reggelig hat halottról számoltak be.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felhívására csaknem ötszázan tüntettek kedd délután Székelyudvarhelyen az úzvölgyi katonatemető átalakítása és a magyarokat érintő más közelmúltbéli jogtiprások ellen.
A várakozásoknak megfelelően Boris Johnson volt külügyminisztert, London egykori polgármesterét választották a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé a távozó Theresa May miniszterelnök utódjaként. Johnson szerdán átveszi Maytől a kormányfői tisztséget is.
Kilencvenhat éves korában elhunyt az 1940 júniusában történt első auschwitzi deportálás utolsó túlélője, a 118-as számú lengyel fogoly – közölte kedden a PAP lengyel hírügynökség.
Leégett egy sátortábor az orosz Távol-Kelet Habarovszki területén, az ott üdülő gyerekek közül négyen életüket vesztették – jelentették kedden orosz hírügynökségek.
Az Erzsébet-táborok nemzetpolitikai léptékűek, megnyitják az egymásra találás, az azonosságok felfedezésének lehetőségét az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és minden magyar fiatal számára – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.
A „nulladik napi” koncertekkel – a Metropol Group, a Magashegyi Underground és a Quimby együttes fellépésével – kedden megkezdődik a székelyföldi Tusnádfürdőn a rendszerváltozás óta eltelt három évtizedre visszatekintő 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
Ma jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.
End of content
End of content