Kína óvatosságra inti az Egyesült Államokba utazó turistáit
Biztonsági figyelmeztetést adott ki kedden az Egyesült Államokba készülő kínai turisták számára a kínai kulturális és idegenforgalmi minisztérium – jelentette a kínai állami sajtó.
Biztonsági figyelmeztetést adott ki kedden az Egyesült Államokba készülő kínai turisták számára a kínai kulturális és idegenforgalmi minisztérium – jelentette a kínai állami sajtó.
Kedden a kora reggeli óráktól folytatódtak a Hableány roncsának mentési munkálataival kapcsolatos egyeztetések és felderítő merülések – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A klímaváltozás egyre nagyobb fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra – hangsúlyozta Heiko Maas német külügyminiszter kedden Berlinben, a Klíma és Biztonság című konferencia megnyitóján.
Megmaradásunk nagy kérdése nem az, hogy milyen határköveket gördítenek elénk, hanem hogy gyermekeinknek is magyar jövőt tervezünk-e – jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a Kossuth téren, a nemzeti összetartozás napján tartott ünnepségen.
Több mint 4400 hüllőt mentettek meg, valamint tucatnyi bűnözőt őrizetbe vettek egy illegális vadkereskedelem elleni nemzetközi akció keretében – közölte az európai uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) kedden.
„Tekerj otthonról hazáig!” elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást.
A második világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságát hangsúlyozta a brit uralkodó az amerikai elnök tiszteletére adott hétfő esti díszvacsorán. Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba.
A terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos ukrán beadvány elvetését sürgette Oroszország a Nemzetközi Bíróság (NT) hétfői meghallgatásán, tagadva, hogy Moszkva részt venne a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban, valamint azzal érvelve, hogy a törvényszéknek nincs is joghatósága az ügyben.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, és egyúttal a magyarok személyes és…
Felszínre hoztak egy holttestet a szerdán elsüllyedt Hableány mentési munkálatai közben – közölte hétfő este a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel.
End of content
End of content