Több száz embert fertőzött meg HIV-vírus Pakisztán déli részén
Mintegy hétszáz embert, többségükben gyermekeket fertőzött meg a HIV-vírus Pakisztán déli részében, egyesek használt injekciós tűvel fertőződtek meg – közölték vasárnap a hatóságok.
Mintegy hétszáz embert, többségükben gyermekeket fertőzött meg a HIV-vírus Pakisztán déli részében, egyesek használt injekciós tűvel fertőződtek meg – közölték vasárnap a hatóságok.
A partiumi Sződemeteren (Sauca) szombaton ünnepélyes keretek között felavatták a magyar állami támogatással felépített Kölcsey Ferenc-emlékházat és a román vallásügyi államtitkárság támogatásával felújított református templomot.
Három újabb hegymászó vesztette életét a Mount Everesten (Csomolungma) a hét végén, és ezzel tízre emelkedett az idei, tavaszi mászószezon halálos áldozatainak száma – közölték a nepáli hatóságok és túraszervezők.
Az a választó, aki még nem adta fel postán a levélszavazatát, még a szavazás végéig leadhatja valamelyik külképviseleten vagy az egyéni választókerületi székhelyek választási irodájában.
Szarka Tamás Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző közös éneklésre hívja az iskolák tanulóit, tanárait a Kárpát-medencében június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.
Magyarország mellett húsz másik uniós tagállamban is megkezdődtek vasárnap az európai parlamenti (EP-) választások.
Ötödik állomásához érkezett a Felvidéki Vágta, a Budapesti Nemzeti Vágta Dunaszerdahelyi Előfutama. A magyar kultúránk szerves részét képezik a lovassportok, s mind közül a legnagyobb elismerést jelenti, ha valaki szerepelhet a Nemzeti Vágtán.
Megbízást adott a Hold körüli űrállomása meghajtómoduljának elkészítésére a NASA. Ez az első lépés a 2022-re tervezett küldetésnek a Holdra.
Szlovákiában országszerte mintegy hatezer szavazóhelyiség nyílt meg szombat reggel hét órakor, és ezzel kezdetét vette az ország történetének negyedik európai parlamenti (EP-) választása, amelyen este tíz óráig voksolhat a csaknem 4,45 millió szavazásra jogosult szlovák állampolgár és a szlovákiai állandó lakhellyel rendelkező uniós állampolgárok.
Három indiai hegymászó halt meg a Mount Everesten (Csomolungma) az elmúlt napokban, és ezzel hétre emelkedett az idei, tavaszi mászószezon halálos áldozatainak száma – közölték a nepáli hatóságok és túraszervezők.
End of content
End of content