Svájc nem csatlakozik a szankciók kikényszerítéséért felelős munkacsoporthoz
Arra hivatkozva, hogy már így is kiterjedt együttműködést folytatnak a résztvevő országokkal.
Arra hivatkozva, hogy már így is kiterjedt együttműködést folytatnak a résztvevő országokkal.
Többek között az ukrajnai háborúról tárgyalnak majd.
A G7-ek a világban kialakult válságokról és feszültségekről tanácskoznak.
A nemzeti kisebbségek összesen további 8 képviselőt juttathatnak be a törvényhozásba.
Ezúttal egy kehelyből került a láng az első fáklyára.
Egy felmérés szerint.
Újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.
Tizenöt órán át fáklyaként égett a Notre-Dame.
Izrael-szerte megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette: készenlétben vannak.
End of content
End of content