A G7 és a Globális Dél közötti kapcsolatok mélyítését sürgette Japán
A japán külügy vezetője a nemzetközi status quo egyoldalú megváltoztatása ellen is szót emelt.
A japán külügy vezetője a nemzetközi status quo egyoldalú megváltoztatása ellen is szót emelt.
A tájékoztatás szerint a földmozgást Komlón érezték.
Waldemar Buda fejlesztési miniszter szombaton kiadott rendelete szerint a tilalom azonnal hatályba lép.
Az összesen mintegy 200 kilométer hosszú és három méter magas kerítést szögesdróttal látják el.
Mary Quant, a 93 éves divatikon a forradalmi változások egyik előfutára volt.
Az EU szerint a Wagner csoport aktívan részt vesz az Ukrajna elleni orosz háborúban.
„Láttuk a bucsai pincékben tarkón lőtt, hátrakötött kezű embereket.”
Azt kérte az ukrán állampolgároktól, hogy térjenek vissza Ukrajnába, és védjék az országot.
Jelenleg már több mint másfél ezer kanadai állampolgár szerepel az orosz beutazási tiltólistán.
A közlemény több mint 120 szervezetről és egyénről tett említést.
End of content
End of content