Lukasenka Minszkbe hívta Bident és Putyint
Hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy Putyin és Biden egy korábbi telefonbeszélgetésük során már egyszer megvitatták a fehéroroszországi fejleményeket.
Hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy Putyin és Biden egy korábbi telefonbeszélgetésük során már egyszer megvitatták a fehéroroszországi fejleményeket.
Prataszevics vallomást tesz a „fehéroroszországi aknamunka szponzorairól” a KGB szerint.
„A kényszer hatására kapott információkat semmilyen jogi eljárásban nem lehet felhasználni Prataszevics úr ellen” – hangsúlyozta Rupert Colville, az OHCHR szóvivője.
A vezetők megállapodtak, hogy pontos iránymutatást fogalmaznak meg a klímavédelemmel kapcsolatban.
Vera Akimova bírónőnek a megsértése címén indult ellene eljárás.
A találkozót hetek óta szervezik.
A fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben az ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
30 tankot és 30 páncélozott járművet kapott Szerbia.
Életbe léptek az enyhítések Szlovéniában, megszűntek a létszámkorlátozások a rendezvényeken és nyilvános összejöveteleken.
A pusztítás aggodalmakat vetett fel a területen élő palesztinok humanitárius helyzetével kapcsolatban.
End of content
End of content