Cihanouszkaja: Fehéroroszországnak szüksége lesz gazdasági támogatásra
Mateusz Morawiecki kormányfő egy európai támogatási terv előterjesztését helyezte kilátásba.
Mateusz Morawiecki kormányfő egy európai támogatási terv előterjesztését helyezte kilátásba.
A tudósok egyszerre 60 liternyi folyó- és tóvizet gyűjtöttek be, melyet egy DNS-gyűjtő szerkezettel ellátott kapszulán szűrtek át.
Nem önszántából hagyta el Fehéroroszországot az a két fehérorosz ellenzéki, aki kedd hajnalban lépte át az ukrán határt. Mindezt ők maguk erősítették meg kedd este Kijevben tartott sajtótájékoztatójukon.
A Kék Nílus vízszintje 17,57 méterre emelkedett, amire több mint száz éve nem volt példa.
Zaharova szerint a német kormány képviselőinek „fel kell fedniük lapjaikat”, mert szerinte Berlin „blöfföl, egy „piszkos politikai intrika érdekében”.
Már polgárok számára is elérhető az új orosz koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló vakcina.
Most Moszkván a sor, az orosz vezetésnek választ kell adnia a Navalnij-ügy körüli súlyos kérdésekre – tette hozzá a szóvivő.
Lajcák közleményében hangsúlyozta, az „intenzív, és nem mindig könnyű” tárgyalások során a felek eszmecserét folytattak a kisebbségi közösségekre vonatkozó, jogilag kötelező erejű, átfogó megállapodásról.
Nyolcmillió embert szólítottak fel a hatóságok Japánban vasárnap arra, hogy hagyják el otthonaikat, mert pusztító erejű viharral közelít az országhoz a Haisen névre keresztelt tájfun.
A hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka elnök távozását követeljék.
End of content
End of content