Világszerte több mint 38 millióan fertőződtek meg koronavírussal
Egy nappal korábban 37 745 942 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 079 963, a gyógyultaké pedig 26 197 855 volt.
Egy nappal korábban 37 745 942 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 079 963, a gyógyultaké pedig 26 197 855 volt.
Az orosz tárcavezető egyebek között arról is szólt, hogy egyes országok vezetőinek egoizmusa egyre inkább kihat a világ eseményeire.
A vasárnap délután keletkezett tűz átcsapott a keleti lejtőre, és elérte a Rombo-körzetet.
A rendőrség akciót indított elkövető elfogására.
Zuckerberg közölte: az antiszemitizmus aggasztó mértékű erősödése miatt szükséges, hogy a holokauszttal kapcsolatos valamennyi ellentmondásos bejegyzést betiltsák.
Elvileg helyi idő szerint szombat délben lépett életbe a fegyvernyugvás.
A voksolás legnagyobb vesztese a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).
A szerencsétlenség Loche település térségében történt mintegy 50 kilométerre Tourstól.
Nem tartják meg október 15-én az elnökjelöltek vitáját.
A többségében örmények lakta Hegyi-Karabah hovatartozása 1988 februárja óta nyílt vita tárgya Baku és Jereván között.
End of content
End of content