Salvini: a Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra
A Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra – jelentette ki a Matteo Salvini, a Liga vezetője a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen.
A Liga vezette olasz jobboldal készen áll a kormányzásra – jelentette ki a Matteo Salvini, a Liga vezetője a Rómában szombaton tartott kormányellenes nagygyűlésen.
Johnson alsóházi bejelentésének előzményeként a képviselők megszavazták azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit feltételrendszerét rögzítő, e héten elért megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás törvénybe iktatásához szükséges összes jogi instrumentumot, köztük az egyezmény jogi szövegét a parlament törvénybe nem iktatja.
Összeomlott egy víztározó gátja szombaton hajnalban az oroszországi Krasznojarszk régióban, legkevesebb 13 ember életét vesztette, 19-en megsérültek, és 13-an eltűntek – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma a TASZSZ hírügynökséggel.
Előrehozott parlamenti választások kiírását javasolta szombaton Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök, miután az Európai Unió ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Szkopjéval.
Nincs egyetértés a tagállamok között az Európai Unió bővítéséről, így egyelőre nem kezdődhetnek el a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával az állam- és kormányfők döntése értelmében. A hírek szerint főként a franciák fúrták meg a bővítést. A magyar kormány viszont kezdetek óta azt szorgalmazza, hogy mihamarabb új tagokat kell felvenni az EU-ba a Balkánon, mert…
Az amerikai kormányzat új szankciókat vezet be Kuba ellen – jelentette be közleményében az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.
Több mint félmillió ember vonult az utcákra Barcelonában a városi rendőrség szerint, hogy tiltakozzon a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetések ellen pénteken.
Az Ocean Viking civil hajó 104 menedékkérőt vett fedélzetére pénteken egy gumicsónak fedélzetéről 50 tengeri mérföldre (93 kilométer) a líbiai partoktól – közölte a hajót üzemeltető SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet. A migránsok csoportjában 10 nő és 40 fiatalkorú is van.
Mubarez Attal, a nangarhari rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy a merényletnek legalább negyven sebesültje is van. Szohrab Kaderi, a tartományi tanács egyik tagja szerint pedig a halottak és a sebesültek száma együttvéve akár a 150-et is elérheti.
Egynapos általános sztrájk kezdődött Katalóniában tiltakozásként a katalán függetlenségi vezetőkre kiszabott börtönbüntetése ellen pénteken.
End of content
End of content