Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét
Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét szombaton Pozsonyban. Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.
Beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét szombaton Pozsonyban. Zuzana Caputová személyében először került nő az államfői tisztségbe.
Elfogták és kiadták a colombói hatóságoknak pénteken a Srí Lanka-i húsvétvasárnapi véres merényletek egyik valószínűsített fő felelősét – közölte pénteken az Interpol.
Az amerikai űrkutatási hivatalnak 20-30 milliárd dollárra lesz szüksége a következő öt évben Hold-programjának megvalósítására – közölte Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a CNN amerikai hírtelevízióval.
A magyar-szerb határt keresztező földgázszállító vezeték építésével, illetve üzemeltetésével kapcsolatos együttműködésről írt alá kormányközi megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Aleksandar Antić, a Szerb Köztársaság bányászati és energetikai minisztere pénteken Budapesten.
Az orosz fegyveres erők szoros figyelemmel kísérik az Egyesült Államok arra irányuló terveit, hogy növelje katonai jelenlétét Lengyelországban, és biztosítani fogják, hogy az amerikai lépések ne jelentsenek kockázatot az orosz nemzetbiztonságra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Felmentett két rendőrtábornokot csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután beosztottjaik megkísérelték hamis bizonyítékok alapján rács mögé juttatni Ivan Golunov tényfeltáró újságírót.
A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Brexit további elhalasztása vagy a megállapodás nélküli kiválás jöhet – mondta Gálik Zoltán egyetemi docens csütörtök reggel az M1-en Nagy-Britannia kiválásáról az Európai Unióból.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen további ezer katonát küld Lengyelországba a kétoldalú katonai együttműködés keretében, amelynek erősítéséről közös nyilatkozatot írt alá a Fehér Házba látogató Andrzej Duda lengyel államfővel. Bejelentette azt is, hogy három hónapon belül teljes vízummentességet biztosít a lengyel állampolgároknak.
Az ebolajárvánnyal sújtott Kongói Demokratikus Köztársasággal szomszédos Ugandában is megjelent a megbetegedés, egy ötéves fiú meghalt, és két családtagjánál is kimutatták a kórt, ezek a fertőzés első határon átnyúló esetei a mostani járványnál – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ugandai egészségügyi minisztérium szerdán.
End of content
End of content