Hollandia nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.
Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.
Ma rendezik Tel-Avivban a 64. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lép színpadra, közöttük ezúttal nem szerepel Magyarország.
A világ több pontján okozott gondokat a csapadékos időjárás. Árvíz pusztított Mali fővárosában: helyi hírek szerint legkevesebb tízen meghaltak, több ember pedig elveszítette az otthonát. Ukrajna nyugati részén lakóházak százait öntött el az ár. Az olasz Riminiben több ezer tonnányi fatörmeléket sodródott a tengerpartra – közölte az M1 Híradója.
Lezárulhat az Oroszország és az Európa Tanács (ET) között évek óta fennálló konfliktus, miután a szervezet tagállamainak külügyminiszterei olyan kompromisszumra jutottak pénteken Helsinkiben, amely feloldhatja a patthelyzetet, amely miatt Moszkva kilátásba helyezte kilépését.
Újabb határszakaszon épít kerítést Szlovénia és növeli a határt védő egyenruhások számát is – jelentette be az ország miniszterelnöke. A döntés azért született, mert egyre nagyobb a nyomás, és máskülönben nem tudják garantálni a lakosok biztonságát.
Angela Merkel német kancellár csütörtökön ismét megerősítette, hogy kormányfői megbízatásának lejárta után nem vállal újabb tisztséget, hanem visszavonul a politikából.
Rekordáron, 110,7 millió dollárért kelt el Claude Monet Kazlak című festménye egy kedd esti New York-i árverésen.
Nem jutott a döntőbe a Magyarországot képviselő Pápai Joci Az én apám című dallal a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon kedd este Tel-Avivban.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán.
Oroszországnak mindenki más előtt kell rendelkeznie a hiperszonikus fegyverek elleni védelemmel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a haderő és a hadiipar fejlesztéséről hétfőn Szocsiban megtartott tanácskozáson.
End of content
End of content